Kivitelezés

Sok ember tart az építkezéstől, mivel – ahogy mondani szokták – egy házépítés felér 10 év kemény munkával.

12 éves tervezői munkám során a megrendelőkkel kialakított jó viszony eredményeként többen is azt kérték, hogy én építsem fel a családi házukat, mivel bennem megbíznak. Így már 4 éve foglalkozik cégünk generál kivitelezéssel is.
Az építkezés esetleges “problémáit” teljes mértékben le tudjuk venni a válláról.
Nem kell több alvállalkozóval is tartania a kapcsolatot, probléma esetén nem történhet meg az egyes szakemberek egymásra mutogatása, a tulajdonképpeni felelős megtalálása.

Emellett generálkivitelezőként alacsonyabb áron tudunk munkát vállalni, mintha 15-féle szakipari munkást hívna az építkezéséhez. Több éve szakmában dolgozó szakértői gárdával rendelkezünk, akik összekoordinálását zökkenőmentesen irányítani tudjuk. Önnek mindössze annyi feladata van, hogy a megrendelői döntéseket (burkolat típusok, színek, stb.) időben meghozza.

Kivitelezési árakkal kapcsolatban kérem vegye fel velünk a kapcsolatot , mivel a pontos árat a tervek, helyszíni körülmények ismeretében tudjuk megadni. Irányadó kivitelezési árakat, a hozzá tartozó műszaki tartalommal, az árak menüpont alatt találja.

« Vissza az árkalkulációhoz